2015. február 28., szombat

Crimson fierceness 2. rész



A férfi levette kalapját és fejet hajtott apám felé, majd közelebb lépett hozzám és kezem kezébe vette, felemelte azt és lehajolt, hogy óvatosan csókot leheljen kézfejemre. Szemével végig mélyen az enyémbe nézett. Érintése puha, mégis hideg volt. Lassan felegyenesedett. Egy jó fejjel magasabb volt nálam, szemem egy vonalban volt a tökéletesen megformált rózsa alakú nyakkendőjével. Sötét ruhát viselt, csak az inge volt makulátlan fehér.

      -  Engedje meg, hogy bemutatkozzam – kezdte lágy hangon az idegen – Az én nevem Sir Thomas Sharpe.

A hideg végigszaladt a hátamon. Ez a hang…most már biztos voltam benne, hogy ő volt az, aki tegnap éjjel megmentett. De vajon mit kereshetett egy Sharpe az éjszaka kellős közepén arrafelé? És ami még fontosabb, vajon ő állt a gyilkosság mögött?
A félelem halvány sugara suhant át arcomon, amelyet valószínűleg ő is észrevett, mert egy könnyed szemöldökhúzással válaszolt reakciómra. Hosszú pillanatokig csak bámultam meredten az előttem álló férfire, amit apám egy diszkrét torokköszörüléssel szakított félbe, ezzel jelezvén, jó lenne, ha végre megszólalnék. Nehéz volt kitörni a transzból, amit a férfi jelenléte okozott.

    - Elnézést, uram. Én Elizabeth Capell vagyok. Örvendek a találkozásnak – próbáltam meggyőzőnek hangzani, több-kevesebb sikerrel. Nem igazán örültem, hogy egy titokzatos férfi volt a házunkban.

         - Az én örömömre szolgál – biccentette fejét felém illemtudóan, mintha csak a gondolataimban olvasna.

         - Nos, örülök, hogy eljött hozzánk, Mr. Sharpe. Foglaljon helyet, kérem – szólt apám.

Édesapám a kanapékhoz és a fotelekhez vezetett minket. Sir Thomas és apám egy-egy egymással szemben lévő fotelen helyezték magukat kényelembe, míg én egy félreeső kanapéra ültem, s onnan lestem az eseményeket.

         - Mr. Sharpe, amint azt tudja jelentős szénbányát találtunk egy birtokomon – kezdte édesapám.

Az arisztokrata figyelme többé nem rám irányult, amint a párbeszéd kezdetét vette. Nyilvánvalóan rájött, hogy én figyelemelterelésként vagyok csak jelen közöttük. Afféle csaliként szolgáltam, hogy az úr ráharapjon a horogra.

        -  A szénkereslet, mit tudja, az elmúlt években megnőtt. Ha a vállalkozás sikerrel járna, hatalmas összegekre tennék szert. Csak egy támogatóra lenne szükségem, hogy terveimet kiviteleztethessem.

A hollóhajú és kékszemű uraság rezzenéstelen arccal hallgatta végig apám érveit, majd határozott hangon közbeszólt.

       - Ha jól értem, Mr. Capell, akkor önnek egy mecénásra van szüksége, nem de?

       -  De igen, Sir Thomas, és megtisztelne vele, ha elvállalná ezt a szerepet. Persze juttatások és részesedések fejében.

A férfiak tisztázták a pontos járulékokat és költségeket úri emberek módjára és én közben csendben jobban szemügyre vettem vendégünket. Sármos úriembernek tűnt és volt bene valami, ami hihetetlenül vonzóvá tette.

         - Nos, akkor ez esetben megegyeztünk Mr. Capell.

A két fél felállt, s én követtem a példájukat. Édesapám a kezét nyújtotta a férfinak, aki azt erős, férfias kézszorítással rázta meg.

         - A formális és szükséges papírokat később rendezzük.

         -  Nagyon szépen köszönöm, Mr. Sharpe. Megtisztelő, hogy önnel üzletelhetek. – hajlongott apám.

Sir Thomas Sharpe csak bólintott és lassan a kijárat felé vette az irányt, kalapját a fejére téve. Miközben ezt tette rám pillantott. Szemében újszerű villanást véltem felfedezni, ahogy elhaladt mellettem. Megborzongtam. Valami nem stimmel ezzel a fickóval, gondoltam.
Édesapám és én kikísértük őt a kijárathoz. Én szorosan mögöttük haladva hallgattam, ahogy már pár dolgot megbeszéltek. Az urat már várta egy kocsis. Az ajtónál esett meg a búcsúzás. Édesapám és ő megint kezet ráztak majd felém fordult és egy mosollyal kísérve a kezemért nyúlt.

         - Öröm volt önnel megismerkedni, Miss. Capell – finom csókot lehelt kezemre.

Nem szokásom a pirulás, de a pofátlan jó modora és kedvessége mégis ezt a hatást érte el nálam.
A búcsúzkodás után beszállt hintójába, mi pedig integettünk, ahogy tovahajtott. Mikor már csak ketten voltunk visszamentünk a házba.

         - Igazán kedves, jószívű férfiember ez a Sharpe, nem igaz, drágám? – kérdezte vidáman apám. 

        -   De, igen – volt válaszom.

Hiába a megnyerő külső és a finom modor, amikor az ember érzi, sejti, hogy mit takar ez az álca. Vegyes érzelmekkel telve vonultam vissza a szobámba, nem tudtam hova tenni ezt a férfit.
A napok lassan teltek, míg nem egy levelet kaptam. A levél feladója egy kedves barátom volt.

„Kedves Capell-család!
Ez úton szeretném Önöket meghívni a holnap este tartandó bálra a Walpole-kastélyba. Szerfelett boldoggá tenne, ha el tudnának jönni. A kezdés időpontja este 8.00.
Szívélyes üdvözlettel,
Walpole-ék.”

Végre valami jó hír! A napok kezdtek elviselhetetlenül unalmassá válni. Egy bál mindig tökéletesen fel tudta dobni a hangulatomat. Ezzel a fergeteges újsággal álltam a szüleim elé, akik szintén örömteli lelkesedéssel fogadták.

A hír, miszerint bált rendeznek, a fél városban elterjedt és hamarosan mindenki erről beszélt. Amint az a szóbeszédekből kiderült ez egy nagyszabású bálnak ígérkezett. Éppen ezért teljesen izgatottan láttam neki a készülődésnek aznap délután.

Hajamat szolid kontyba rakattam és egy arany-fehér színű, kellemes esésű ruhát öltöttem magamra. Egy Párizsból hozatott parfümöt fújtam magamra, melynek édeskés illata volt. Még egyszer a tükörben leellenőriztem, hogy minden a helyén van-e, majd a szüleimmel karöltve szálltam be a hintónkba. A hintó egészen gyorsan a Walpole-kastélyhoz repített minket, ahol a különféle előkelők már gyülekeztek. Az ajtóban a Walpole família tagjai személyesen fogadták a vendégeket.

           - Mr. Capell, Mrs. Capell és Ms. Capell, hát eljöttek! – fogadott szívélyesen és nagy örömmel minket Mrs. Walpole – A fiam Robert, már alig várta, hogy láthassa magát, Ms. Capell – kuncogott Mrs. Walpole.

Az ifjabb Walpole úrra pillantottam, aki lesütötte szemét zavarában és édesen pirult. Ez mosolyt csalt az arcomra. Robert Walpole mindig is kedves volt hozzám, egy jó barát. Bekísért a házukba, miközben hebegve bocsánatot kért.

          -  Elnézését kérem édesanyám viselkedéséért. Hajlamos a fecsegésre.

         -  Semmi gond, nem kell bocsánatot kérnie. Tudom, hogy Mrs. Walpole csak jót akart. – mondtam mosolyogva, Robert pedig csak nevetett.

         - Szívesen maradnék még, de vissza kell mennem, fogadni a többi vendéget. Illemszabályok, tudja - szabadkozott - Elnézését kérem, még egyszer – azzal meghajolt és távozott, én pedig egyedül maradtam abban a nagy házban.

Szüleimet messzire elkerültem és szerencsére hamarosan társaságot találtam magamnak egy pár barátnőm személyében. Mindnyájan izgatottan vártuk a szokásos tánc kezdetét. Emilynek és Katherine-nek már megvolt a partnere az első táncra, azonban Paula és én még partnertelenek voltunk.

         -  Mit gondolsz, fel fog minket valaki kérni? – kérdezte idegesen Paula.

         -  Fogalmam sincs, de én nem akarok egész este unatkozni – feleltem bosszúsan.

          - Robert igazán felkérhetne téged… - jegyezte meg.

Én csak legyintettem.

          - Robert túl gyáva ahhoz. Eddig összesen egyszer táncoltam vele, az is akkor volt, amikor 5 évesek voltunk… - sóhajtottam.

A percek peregtek és lassacskán mindenki összegyűlt a nagy teremben, ahol a tánc lenni szokott. A legelső sorba álltam, Paulát mellém húzva, hogy mindent jól láthassunk, és hogy jobban láthatóvá váljunk potenciális táncpartnerünknek. Reméltem, hogy végre valaki felkér.

Furcsa módon a levegő lehűlt. A következő pillanatban a túlsó oldalon mozgolódást vettem észre. Valaki a tömeg között próbált átvágni. Az emberek félreálltak, utat adva a férfinek. Döbbentem tudatosult bennem, hogy a mozgolódó nem volt más, mint Sir Thomas Sharpe személyesen. Fenséges léptekkel keresztülsétált a tánctermen, az emberek lélegzetvisszafojtva figyelték. Először a zongoristához ment, akinek valamit a fülébe súgott, majd egyenesen felém tartott. Olyan nagy és gyors léptekkel közeledett, hogy időm se volt eszmélni. Frakkot, fehér inget és szintén fehér csokornyakkendőt viselt, hátrasimított göndör hajáról a fény lágyan verődött vissza. Egy lépésre tőlem megállt és én elfelejtettem levegőt venni. Felnéztem rá. Vajon mit akarhat? Ugye nem akar felkérni? Ugye nem?? Csak ne ő…Bárki más, csak ne ő! Magasan fölém tornyosult, s én féltem. Lehet, hogy az arcára vetülő árnyékok miatt, vagy azért, mert veszélyesen közel állt hozzám. Valószínűleg feltűnt neki, mert a lehető legpuhábban kérdezett, kezét felém nyújtva.


        -  Lennél az enyém?

2015. február 21., szombat

Crimson fierceness 1. rész




  Mit sem tudva a veszélyről, ami engem fenyegetett egyedül indultam útnak hazafelé a késő estig tartó bálból. Egy új ruhát viseltem, fehéret, mint a hó, ami éppen beborította az angliai lankás vidéket. Ez csak még inkább sápadttá tette az egyébként is fakó bőrömet. Igyekeztem gyorsan lépdelni a hóban, de az időjárás okozta nehézségek nem könnyítették meg e szándékomat.
Amikor a lábam előtt heverő hótakaróra koncentráltam figyelmemet, hirtelen egy erős markú kéz ragadott meg az alkaromnál fogva, berántva engem egy megvilágítatlan sikátorba. Az akkori épp polgári városokban rengeteg ilyen rémisztő sikátor volt, mindegyik hasonlóan sötét és nyirkos. A jéghideg falhoz préselődött háttal a hidegérzetem csak nőtt, viszont ereim az izgalomtól és a félelemtől beszűkülés helyett kitágultak. Egy hideg tenyeret éreztem a szájamra tapasztva, ezzel gátolva meg engem, hogy segítségért kiáltsak. Ijedt tekintetem támadóm kilétét kutatta. Végignéztem rajta, már amennyire tudtam. Olajtól mocskos arcán villódzó szemek ültek, ruhája koszos és több helyen szakadt, munkásosztálybéli, idejét védtelen és ártatlan lányok elrablásával töltő alak. Amikor e gondolatok végére jutottam a férfi megszólalt, hangjából idegesség hallatszott ki.
-          Nem tanácsos egyedül mászkálni egy ilyen csinos lánynak ebben az időpontban – a férfi megnyalta kicserepesedett ajkait – De örülök, hogy mégis így tettél. A magamfajta emberek örülnek az ölükbe sétáló eltévedt madárkáknak.
Egy undorítóan kaján mosoly jelent meg az arcán, s én eszmélve védekezésként kísérletet tettem arra, hogy eltoljam magától a munkást, eredménytelenül. Túl törékeny voltam ahhoz, hogy egy edzett férfi ellen bármi esélyem is legyen.
-          Ne ficánkolj! – parancsolt rám a disznó – Könnyítsd meg a dolgom, még lehet élvezni is fogod. – és megint ott volt az arcán az a gunyoros vigyor.
Kezdett eluralkodni rajtam a pánik és heves kapálózásba kezdtem, ahogy a férfi hideg kezét a ruhám alá csúsztatta. Visítottam, amilyen hangosan csak tudtam, de a másik kéz tompította azt.
-          Honnan veszed, hogy egyedül van? – szólalt meg egy selymesen lágy, de mégis fenyegető hang a támadó mögül.
Az erőszakos és most hirtelen ijedt munkás hátrafordult, ezzel lehetőséget adva nekem a szabadulásra. Rátapostam a magas sarkú cipőmmel a férfi lábára, az felordított én pedig heves léptekkel rohanni kezdtem a nyílt utca felé. Még hallottam a két férfi rövid beszélgetését és tompa puffanások, éles és fémes zörejek visszhangját, ahogy szaladtam.
Egy utolsó pillantás erejéig még visszafordultam, hogy rövid szemügyre vegyem „megmentőmet”, akiről szintén nem tudtam semmit. A félhomályban csak a férfi kiemelkedő magasságát, sötét haját és arisztokrata-mód öltözködését sikerült kivennem, valamint azokat az élénk kék szemeket, amelyek találkoztak az enyémmel. Meg akartam köszönni a segítséget, de nem voltam benne biztos, hogy netalán csak egy másik férfi akarja-e, hogy a kedvére tegyek. Így hát sarkon fordultam és elrohantam.
A férfi még egy darabig ott állt, majd hamarosan köddé vált, otthagyva kézjegyét.
További utam hazafelé már zökkenőmentesen ment, már nem is igazán érdekelt, hogy a ruhám koszos lesz, mert az már úgy is be lett feketítve.
Másnap az újságban egy brutális gyilkosságról számoltak be a főoldalon. Elkerekedett szemekkel olvastam a cikket.  Pontosan ugyan abban a sikátorban történt a bűneset, mint amiben előző este engem akartak megerőszakolni. A tettes kilétét homály fedte, s a Scotland Yard szemtanúkért kutakodott, de ezen felül tehetetlen volt.
-          Látod, kislányom, ezért nem szabad egyedül kószálni éjjel a városban – törte meg apám hangja a reggeli csendet – A barbár munkás népség, le merném fogadni. Sose keveredj velük össze – tette hozzá.
Illedelmesen bólintottam, próbálva leplezni idegességem és zaklatottságom. Sietősen felálltam az asztaltól és épp távozni készültem, amikor apám újból szólt.
-          Jut eszembe…ma egy nagyon fontos ember fog házunkba látogatni. Szeretném, ha felvennéd a legszebb ruhádat és elővennéd a legjobb modorod. Ha ez a találkozó jól sikerül, akkor egy nagy üzletet üthetünk nyélbe.
Apám vidáman és reménnyel telve kurjantott, míg én csak sóhajtottam egyet. Egyáltalán semmi kedvem nem volt a rendes és életvidám kislányt adni, mikor ilyen dolog történt.

Késő délután, teaidőre érkezett meg a várva várt vendég. Apám kedvére téve megfésülködtem és szép hajkoronát csináltattam a cselédlánnyal, majd felöltöttem legszebb ruhámat. A szolga bekísérte az urat a társalgó szobába, ahol én és édesapám fogadtunk őt. Szemem azonnal megakadt a vendégen. Magas, hollószerű hajzattal és egy kifinomult előkelőséggel találtam szembe magam. A férfi tekintete egyből rám révedt és ekkor tudatosult bennem, hogy én ezeket a szempárokat már láttam, méghozzá tegnap este…abban a sikátorban.

2014. április 22., kedd

Az árny bennem él




Éjsötét árnyékként ültem a dolgozószobámban, halovány lámpa világította meg nem éppen ártatlan, vagy emberi vonásaimat. A belső szörny, a könyörtelen és vérszomjas lény, ami bennem él, sohasem szunnyad. Nappalokon át ott motoszkál az elme legrejtettebb zugába, várva az pillanatot, hogy előjöhessék. Ilyenkor én, a felsőbbrendű ész, teret adok neki és hagyom, hogy a gép magától forogjon. Sötét lyukból panorámában élvezem a lény minden mozzanatát, rezzenését. A hatalom, amellyel bír, egészen magával ragad, s mint egy tökéletes film, úgy pereg le a szemem előtt. Ebből a mozgó képből sosem elég, újra és újra visszahúzódom a biztonságot nyújtó tudatalattimba, hogy élvezhessem az emberevő vérszomjas munkáját.  Nem, a szörny nem én vagyok, a szörny bennem él. Szimbiózisban osztozunk az élet adta lehetőségeken. Ő vadászik az emberekre, de szigorúan csak a világ egyensúlyára veszélyes egyénekre, míg én értelmet adok elhanyagolható puszta kis életüknek. Ő végzi a piszkos munkát, mert én nem mocskolom be a kezem. És én? Nos, kamatoztatom tudásom, és a lehető legszebb és legfinomabb ételeket készítem el belőlük. A stílusom az elegáns borzalom, a védencem a pokol hírnöke. Együtt élünk, egy testben, és nemesb lelken osztozunk. Itt a homályban, az irodám sötét falai között, az enyhe fény kirajzolja díszes, szurok agancsom árnyékát, ez vagyok én, a wendigo. Fejem a tükör felé fordítom, és mikor belenézek, nem magamat látom, hanem az ádázul vigyorgó szörnyet, aki bennem él, s kinek a neve, Hannibal.

2014. január 4., szombat

Összefoglaló

EZ A BEJEGYZÉS HATALMAS SPOILEREKKEL BÍR!!!!




Kissé sokkot kaptam, amikor a Sherlock visszatérő epizódjának kezdete előtt 2 perccel ment el a netem. Életemben nem éltem át még ekkora szívroham-közeli élményt. A 6. percben tudtam visszakapcsolódni egy streamre, pont akkor amikor Sherlockot khmm kínozzák és pucérkodik már megint a rajongók legnagyobb örömére :D

Imádtam Mycroftot ahogy ott ült végig és nézte ahogy Sherlockot kínozzák. Az utána lévő jelenetek is, amikor Sherlockot készítették elő, hogy visszatérjen...A további Mycroft-Sherlock jelenetek is kiválóak voltak. Az ember azt gondolná, hogy két ilyen zseniális elme sakkozik egymással, ha már játszanak valamit. De nem...ők operációsat játszottak xD A közös következtetős játék viszont amellett hogy érdekes volt, nekem fura is volt. Sherlockot legyőzte Mycroft, vagy mégsem?

Ahogy haladt előre a történet, és John bajsza Harold megverte párszor Sherlockot, elkezdett bennem megfogalmazódni az, hogy ez a legjobb fanfic, amit eddig láttam. Mert ez az volt. Elsütötték még a #NotDead viccünket is és még sok más ehhez hasonló dolgot.

Az első 6 perc amiről lemaradtam, az egyik legjobb rész volt, a Sherlolly shipperek mennyországa. Az a csók nem volt semmi...De a Sheriarty shippereknek is megvolt az öröm. Amikor megláttam hogy Sh és Jim közelebb hajolnak egymáshoz, kiestek a szemeim. Nem akartam elhinni :D

Na de az én szívemhez a legközelebb a Johnlock áll természetesen :3 Aki nem örül az új résznek, mert szerinte nem volt benne elég Johnlock pillanat, annak mondanám, hogy a 96% a résznek Johnlock volt. Még Mary is shippeli őket! Nem beszélve a kedves házinéninkről is. I love Mrs. Hudson. Legnagyobb Johnlock fan ever.

Pár nap feldolgozán is csak ennyit sikerült összehadarnom. Még mindig a rész hatása alatt vagyok, és holnap jön az új. Nem tudom hogy fogom túlélni, de challenge accepted.




2013. december 2., hétfő

Bocsánatkérés

Mivel elég régóta nem jelentkeztem, úgy érzem eljött az ideje, hogy vezekeljek. A magyarázatom igen egyszerű, de nagyszerű. Rengeteget kell tanulni a suliban, és csekély szabadidőm van. Ha ez nem lenne elég indok, egy új személy került az életembe, aki nagyon fontos lett számomra. Kérlek, ne egyetek meg, de írás helyett neki szentelem perceimet. DE! A hétre kivételes mennyiségű tanulnivalóm akadt, éppen ezért úgy döntöttem, hogy hagyjuk a francba, írok inkább. Szokásomtól eltérően egy verssel térek vissza, egy rendkívül mély és érzelmes verssel. Kitalálhatjátok, hogy e vers kiről is szólhat. Valakiről, aki pofátlanul közel került hozzám és szemtelenül szeretem. Fogadjátok szeretettel:







Látom kék szemeden,
Hogy szeretsz te kedvesem.
Tagadni sem érdemes
Lobogó szép életem.

Összejártunk titokban,
Mint Rómeo s Júlia.
Kaptam rózsát, vöröset,
Össz'olvadt gén vérünkben.

Kemény tél volt, hideg szél,
Kézen fogva nevetgél.
Láttam rajtad, remegtél,
Csókom térít meleggé.

Emberek közt büszkén lép,
Szeretem őt, nincs kétség.
Szívem dobban hangjára,
Fém olvad el magjában.

Szemembe néz, megigéz,
Ölel, szorít, elintéz.
E fájdalmat tűröm én
Világ minden kincséért.

Nagyobb gondom ne legyen,
Szájam kétrét vérezhet.
Az legalább mutatja,
Nyomott hagyott énrajtam.

Követem, mit szív diktál,
Józan ész elhagyott már.
Olümposz vagy Tartarosz?
Ezt én meg nem mondhatom.

Jött meteor, bumm nagyot,
Választani nem hagyott.
Minket a sors kóstolgat,
Kitartó vagy, vagy igaz?

Vigyázol rám, ígérted,
Tartod lelkem épségben.
Bízom benned, ezt mondtam,
Vezethetsz csak nyugodtan.

Hová tart e kínzó vágy?
Örökkön-örökké vár?
Lelkünk vajon összeér?
Pokol ez vagy, földi ég?

2013. október 17., csütörtök

Váratlan utazás



Ismét egy közkívánatra crossover. Mert ilyen kedvem van.




Ez a nap minden szempontból különbözött a többitől. Történt ugyanis, hogy Sherlock bekapcsolta a tévét. Mikor John hazaért, a dilis detektívet a képernyőre tapadva találta.
- Sherlock? Csak nem tévézel?
- Shhh...filmet nézek!
- Te? Filmet? Milyen filmet?
- Fogd már be John!

Mivel Sherlock nem válaszolt, ezért John odament, hogy saját maga ellenőrizze, melyik film az, ami ennyire leköti azt a nyughatatlan nyomozó barátját. Mikor meglátta, hogy mit néz, rögtön elképedt. De nem fűzött hozzá semmit, hanem inkább ment a dolgára. Főzött egy teát és leült a laptopja elé. Ezt az eseményt muszáj volt megörökítenie, írt is gyorsan egy rövid cikket a blogra.
Ezt imádni fogják az emberek. Gondolta magában.
Sherlock az egész film alatt meg se mukkant. Ez megrémisztette Johnt. Mi van ebben a filmben, ami ennyire érdekli barátját?

Másnap reggel, korán reggel John arra ébredt, hogy a szobájában mászkál valaki. Szemöldök ráncolva nyitotta ki szemét, amelyet a nap sugarai oly nagyon bántottak.

- Sherlock. Mi a francot keresel te hajnalok hajnalán a szobámban? És mégis miért dobálod ki a ruháimat a szekrényemből? - kérte számon John egyre növekvő dühvel.
- Nagyon jó kérdés. Tessék, ezt vedd fel - dobott oda neki egy inget és egy pulóvert a nadrág mellé - Mindjárt itt lesz értünk taxi. Siess.
Sherlock nagyon türelmetlen volt, úgyhogy gondolta segít Johnnak. Lerántotta róla a takarót és elkezdte öltöztetni. John azonban ezt nem nézte jó szemmel.
- Állj már le! Mit csinálsz? Egyedül is fel tudok öltözni.
- Akkor mire vársz?
- Addig nem, amíg el nem árulod hová megyünk.
- Hát a Disneylandbe John!
- Bocsi, azt hiszem félreértettem valamit. Megismételnéd?
- Disneyland John, tudod...
- Igen tudom, de még mindig nem akarok hinni a fülemnek.
- Jajj siess már. Elmondtam hová megyünk. Öltözz! Majd útközbe elmondok mindent.
John nem tehetett mást, mint engedelmeskedni. Rég nem látta Sherlockot ilyen lelkesnek. Nem hagyhatja ki ezt a kalandot.
Már úton is voltak a repülőtér felé, amikor John végre nyugodtan kikérdezhette Sherlockot.
- Miért is megyünk Disneylandbe?
- Megnézni.
- Aha. Megnézni. Van ennek bármi köze is a tegnapi filmnézésedhez?
- Igen van.
- Csak azt ne mond, hogy azért megyünk, hogy megnézhesd Jack Sparrowt - nevetett John.
- Nem csak azért...egyébként meg kapitány.
- Mi ez a nagy Karib-tenger kalózai mánia?
- Nem mindig akartam ám nyomozó lenni.Gyerekkoromban kalózként képzeltem el magam.

John ezt eleinte nevetségesnek tartotta, de rájött, hogy Sherlock ezt komolyan gondolja. Ettől pedig John majd elolvadt. A kicsi Sherlock, akinek ilyen álmai voltak. Milyen lehetett gyerekként? Vajon ő is olyan volt, mint a többi gyerek? Nem...ő biztos, hogy nem. Ő különleges volt, van és lesz is mindörökké.

Sherlock izgatottsága a fél napos utazás ellenére sem lankadt, sőt minden mérfölddel egyre csak nőtt.
A jegypénztárnál a kasszás igencsak furcsán nézett kettőjükre, de John ezzel nem törődött most, hiszen Sherlock annyira boldog volt. Miután megvették a jegyeket Sherlock úgy rohant be, mint egy 10 éves gyerek. Nem, még annál is izgatottabban.
- Gyere John! Mire vársz még? Ne csak állj ott!
Johnt nagyon jó kedvre derítette ez a látvány. A legvadabb álmaiban sem merte elképzelni, hogy ő meg Holmes egyszer Disneylandban fognak rohangálni, ahelyett, hogy egy hullát vizsgálnának meg, vagy egy sorozatgyilkost üldöznének.
Hála Sherlocknak hamar megtalálták azt, amiért elmentek. Egy egész részleg volt kialakítva a Karib- tenger kalózainak. Az első dolog, amit kipróbáltak, az a kalózos hullámvasút volt. Nagyon viccesen mutattak a sok gyerek között.
Aztán Sherlocknak támadt egy ötlete. Szépen odasétált a férfihoz, aki Jack Sparrownak volt öltözve. Végigmérte, kikövetkeztette ami kellett és végül megbeszélt valamit vele. Ezután Sherlock viszatért Johnhoz.
- Követjük őt. Ad nekünk valamit.
Egy hajónak a kabinjáig követték a férfit, aki megmutatta nekik, hol találják a szükséges holmikat.
- Itt van minden, ami kell. Ruhák, cipők és a smink.
- Rendben. Köszönjük.
A férfi távozott.
- Sherlock ez az amire gondolok?
- Nem tudom John mire gondolsz, nem vagyok gondolatolvasó.
- Elintézted, hogy beöltözhessük kalózoknak?
- El. De ÉN leszek Jack.
- Jó jó, nyugodtan.
- Te öltözz Willnek.
- Oké.
Kereken 15 percbe telt, mire sikerült mindent pontosan úgy összeválogatniuk, hogy valóban Jack és Will outfitje legyen rajtuk. Sherlock itt nem állt meg, ő sminket is akart. Ügyetlenkedett az elején, de hamar belejött és Johnnak is meg akarta csinálni.
- Nem, Sherlock, azt már nem!
- De ez csak szemhéjceruza! Ne nyavalyogj már! Így lesz hiteles.

Pár perc múlva már készen is voltak.
- És most mit csinálunk?
- Te mit szeretnél csinálni?
- Felmenni a fedélzetre.
- Akkor menjünk.

 A hajón sok-sok ember gyűlt össze, és Sherlock úgy gondolta örülnének egy kis játéknak.
- Vitorlát bonts!Fel az árbócra! Gyorsan lusta banda!
John vette az adást és bekapcsolódott a játékba.
- Ay, kapitány!
- Rögzítsétek a kötelet, hadd fusson a hajó!
John odaszaladt egy kötélhez és elkezdte babrálni. Sherlock lassan odasétált matrózához, imitálva Jack Sparrow fura járását.
- Mr. Turner!
- Ay, kapitány!
- Maga szerint jól van rögzítve ez a kötél?
- Úgy hiszem megfelelően uram.
- Vagy úgy...Se nem megfelelően, sem nem kellően. Nem elfogadható. Szemmel láthatóan förtelmes gubanc.
- Bocsásson meg kapitány, talán ha adna nekem még egy esélyt...
- Esélyt?
Sherlock, aki túlságosan is beleélte magát a szerepbe, elővette a kardját és John hóna alatt szúrta át. John meglepődve nézett fel rá, habár tudta, hogy a filmben is így van. Majd John összeesett és a földre zuhant. Sherlock tovább folytatta a színjátékot. Kardját a hajó oldalába törölte, mintha arról le kellett volna a vért tisztítani.
- Ez a hozzáállás juttatott minket ide. A lassú hajó időt is veszít. Az idő pénz, és nem hagyom, hogy lopjátok a pénzem. Tolvaj bagázs! Munkára!
A közönség ösztönösen vágta rá:
- Ay, kapitány!
- Mozduljanak, mihasznák!
Senki sem mozdult, és erre Sherlock ideges lett. Kimérten odasétált egy kisfiúhoz és ádáz szemekkel nézett rá. Éppen szóra nyitotta a száját, amikor John közbelépett.
- Sherlock.Elég lesz. Ez csak játék. Emlékszel?
Sherlockot mintha kitépték volna álomvilágából úgy nézett a katonaorvos barátjára. A felismerés jégtömbként csapódott elméje hajójának.
- Menjünk - folytatta John - Köszönjük a figyelmet! - integetett a közönségnek és levezette Sherlockot a kabinba.
- Nem tudom mi történt velem. Teljesen elfeledkeztem magamról.
- A színészet már csak ilyen. Bele élted magad a karakterbe.
- Igazad lehet.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy színész légy? Elég jól ment.
- Ó csak azt a szöveget mondtam vissza, amit a filmben hallottam.
- Tegnap láttad először a Karib-tenger kalózait?
- Igen.
- Félelmetes, hogy első nézésre megtanultad a szöveget...
- Megnézzük a többi részt is?
- Nézzük?
- Igen, John. Megnézed velem?
- Ha szeretnéd...
- Szeretném.








Cél: a győzelem







Egy nagyon különleges crossover, amelyet tegnapi kívánságműsor hangulatomban kaptam meg feladatomként. A Forma 1 és a színészet világának a találkozása. Fogadjátok örömmel, főleg te V. Franciska. Remélem tetszik. :)




Kimi Räikkönenről mindenki azt gondolja, hogy egy érzéketlen alak, aki csak saját magával törődik és a bulizáson meg a versenyzésen kívül mást nem is szeret. Azonban akik ezt gondolják nagyon is tévednek, hiszen csajozni is imád. Viccet félre téve, amikor egyedül szeretné eltölteni szabadidejét, gyakran képes órákig a tv előtt ülni és megnézni a kedvenc sorozatait, vagy filmjeit. Nagyon jól titkolja, hogy egy megszállott filmőrült. Természetesen vannak kedvenc filmjei és színészei is. Persze nagyon nagy kritikus is és hezitálás nélkül alázza a szemétbe való hányadékokat, amiket képesek voltak felvenni. Amit még az újságíróknál is jobban utál, azok a tehetségtelen színészek.
A versenyek közötti időt, amíg egyik helyről a másikra repülnek, filmnézéssel tölti. Ezen a borzasztó unalmas napon is a képernyőre tapadva próbálta elütni az időt. Az éppen kijött Rush című filmet nézte. Tudni illik örök példaképe James Hunt az egyik karakter a filmben, akit az ausztrál Chris Hemsworth játszik. Igazán lenyűgöző alakítást nyújtott, remekül vissza tudta adni Hunt szellemének a lényegét: remekül vezet, minden jó nőt megdönt, iszik, mint a görény. Nem véletlenül választotta Kimi példaképként őt.  Kimi ettől a filmtől csak még jobban lelkes lett és felajzottan várta az austini nagydíjat.
Egy óra van hátra az időmérő edzésig. Kimi szokásához híven az ágyat nyomja és békésen szunyókál. Zavartalanul telik az álma, amíg valaki meg be nem kopog.
-Ébresztő! Jelenés van Csipkerózsika!
Kimi vontatottan felül, megdörzsöli a szemét, ásít egyet és nyújtózkodás közben elnyújtottan válaszolt:
-Jól van, jól van, megyek már.
A szokásos előkészületek veszik kezdetét 30 perccel az időmérő kezdete előtt. A garázsban a csapat már szorgosan neki is látott az autó összeszereléséhez. Kimi a falnak dőlve nézte őket egy ideig, ahogy dolgoztak. Végül személyes terét megtörve lépett oda hozzá mérnöke. Megbeszélték az aznapi stratégiát, ami mindig ugyan az: nyomni neki, ami a csövön kifér és a lehető legjobb helyen végezni.20 perccel a kezdés előtt váratlan dolog történt. Egy V.I.P. Vendég érkezett a Lotus F1 Team garázsához. Az egész világ tudja a nevét, nincs olyan, aki ne ismerné. Ez az ember viszont szerényen üdvözölt mindenkit és kellemes mosollyal örvendeztette meg a garázsban dolgozókat. Kiminek nagy szerencséje volt, hogy éppen a falnak volt dőlve, különben erre a meglepetésre ott esett volna össze. Régi álma válik valóra éppen a szeme láttára. Az alak magabiztosan közeledett felé, ő pedig, a faltól ellökve magát, immár felegyenesedve várta, hogy odaérjen hozzá. Kezet nyújtott a férfi, amint már csak 2 lépés távolságra voltak egymástól.
-Hello szupersztár! Örülök, hogy találkoztunk. A nevem Johnny Depp – szólt a filmcsillag.
Kimi, mint egy szűzlány úgy izgult, és remegve rázott kezet.
-É-én is ö-örvendek. Kimi Räikkönen. Mármint a nevem Kimi. Kimi Raikkönen. A fenébe – bosszankodott, hogy jól elszúrta.
-Nagy rajongója vagyok ennek a sportnak, de legfőbbképp magának.
-Ó! Ez igazán nagy megtiszteltetés, mivel én pedig a maga legnagyobb rajongója vagyok. Az összes filmjét láttam. Maga egy igazi legenda, Mr. Depp.
-Kérem, hívjon csak Johnnynak és hagyjuk ezt a magázódást.
-
Öööö rendben. Gyere, adok neked valamit.
Kimi egy fejhallgatót adott át Johnnynak.
-Ha ezt felveszed, akkor majd hallani fogod, amit mondok, amikor kint leszek a pályán.
-Kimi! 10 perc van, öltözz! – szólt a versenymérnöke.
-Menj csak, addig elleszek én itt.

-          Kimi elment hátra gyorsan átöltözni. Felvette az overallját és visszament a garázsba. A sisakja már ki volt neki készítve. Látta, hogy Johnny épp azt stíröli.
-Meg akarod nézni? – kérdezte tőle.
-
Szabad?
-Hát persze, tessék.
-Azta! Jó nehéz. Hogy bírod ezt el olyan sok ideig?
-Sokat kell edzeni a nyakunkat és akkor ebből nincs probléma.
-Nagyon jól néz ki. Te tervezted a festését?
-Igen.
-Fantasztikus! Na de tessék, visszaadom, már csak 5 perced van.
Kimi felvette a bukóját és beült az autójába. Az fokozódó izgalom adrenalint termelt benn, ami átjárta az egész testét. Felrobbanó bombaként hajtott ki a garázsból, amikor zöldre váltott a lámpa.
A Q1-en és a Q2-n is továbbjutott, de a sorsdöntő Q3 még csak most következett. A garázsban látta, hogy Johnny feltette a fülhallgatót.  Amikor legközelebb kiment a pályára végig azon gondolkodott, hogy most Johnny biztosan figyeli őt a képernyőkön.  Ez elvette a figyelmét és kizökkentette a koncentrációból. Apróbb hibákat követett el, ami itt a Forma 1-ben értékes másodperceket követel. Hiába futott 3 kört, egyik sem lett elég jó és csak a 9. helyen végzett. Félve hajtott vissza a garázsba.
Johnny még mindig ott volt és mostanra már levette a fülhallgatót. Kimi szomorúan kászálódott ki az autóból és mérgesen visszavonult a szobájába. Dühös volt magára azért, amiért nem tudott jobb helyen végezni, és mert Johnny csak azt láthatta, hogy hogyan bénázik.
Következett a kötelező interjúadás, amit oly nagyon gyűlölt.
-Mi volt a baj? Mit tudnál hozzáfűzni ehhez a 9. helyhez?
-Ömm, voltak gondjaink. A kocsi nem volt megfelelő, alulkormányzott volt. Elkövettem egy pár hibát az utolsó körben és ez időbe került. Ennyi.
Mikor visszatérhetett ez után a szekció után a garázsba, Johnny már nem volt ott. Megkérdezte a többieket, hogy hová tűnt, mire azt mondták:
-
Mennie kellett. Lejárt az ideje.
Kimi meg volt róla győződve, hogy csalódást okozott és emiatt éjszaka sem tudott aludni. Pont ő, aki minden körülmények között tudott aludni. Másnap korán felkelt és komótosan mászkált ide-oda a pedockban.
Egy óra volt hátra a futamig. Megkezdődött a szokásos procedúra. Első lépés a pilótaparádé.
Összegyűltek a versenyzők és egy-egy old-timer járgányra ültek rá, így vitték őket körbe, miközben integettek a nézőknek. Rengetegen gyűltek össze, minden lelátó zsúfolásig tele volt emberekkel.
Fél órával a verseny előtt Kimi a mérnökével beszélte meg az aznapi programot. Két kiállásos taktikát használnak. Kemény keveréken rajtol, majd felrakják a közepes keveréket. A rajtot jól kell elkapnia, és az első etapot meg kell nyomni. Ha mindez sikerül, akkor elvileg a dobogó elérhető lesz.
10 perccel a futam kezdete előtt Kimi még reménykedett abban, hogy Johnny felbukkanhat. Azonban öltözés után már elvesztette miden csepp reményét. Leverten mászott be az autóba. Kihajtott a pályára, majd elment a mezőny a bemelegítő körére. Visszaálltak a helyükre és várták, hogy kialudjanak a piros lámpák.
Kimi feszülten figyelt, és amikor végre kialudtak a fények elrajtolt a mezőny. Fej-fej mellett haladt Massával, azonban a kanyarhoz érve a ferrarinak volt előnye. Kimi veszített egy pozíciót. Az első 10 kör alatt az élmezőny már jó nagy távolságot kiautózott. Közte és Massa között is volt már 4 másodperc. Räikkönen teljesítményét erősen befolyásolta az a tény, hogy tegnap csalódást okozott kedvenc színészének. Ma pedig nem jött el és Kimi immár feleslegesnek tartotta, hogy nyomja neki. A világbajnokság már amúgy is elúszott, Vettel verhetetlen.
A 28. körben elérkezett a kerékcsere ideje.
-
Box,box,box!
Kemény keverék le, közepes fel. 3 másodperc volt az egész és már hajthatott is vissza a pályára.Johnny megérkezett, a 20. kör környéke körül. Kicsit későn ért oda, mert a gépe késett. Odament Kimi mérnökéhez, hogy kérdezzen valamit.
-Mondhatok neki valamit?
-Elnézést, de tiltja a szabályzat, hogy külsősök kommunikáljanak a pilótával. Kimit meg egyébként is zavarja, ha vezetés közben beszélnek hozzá.
-Kérem – és Johnny bevetette ellenállhatatlan fegyverét, a nagy boci szemeket.
-Nem, nem...na jóóóó rendben. De csak egy fél percet kap, nem többet.
-Köszönöm.
Johnny átvette a fülhallgatót és beleszólt:
-Gyerünk szupersztár, mutasd meg mit tudsz! Én hiszek benned.
-Johnny?! – ámult el Kimi.
Hát mégis eljött! Kimiben egyszerre hatalmas győzni akarás támadt fel. Be fogja bizonyítani Johnnyak, hogy ő a legjobb pilóta!
Sorra előzte le az előtte haladókat. Mikor a boksz után visszatért a pályára, már a 4. helyen volt, hála a stratégiának. Már csak ketten haladtak előtte. A második helyen Hamilton, első helyen pedig Vettel. Már csak 5 kör volt hátra, amikor Vettelnek egyszer csak motorproblémája akadt és félre kellett húzódni. Kimi előtt felvillant a reménysugár, hogy akár győzhet is. Az utolsó körre ledolgozta a Hamiltonnal szembeni 3 másodperces hátrányát. A kör 8-as kanyarjára ráfordulva jobban gyorsított ki Kimi és egymás melett haladva értek a 9-es kanyarhoz. Kimié volt a belső ív, így meg tudta előzni Hamiltont. A futamot ő nyerte meg, és hihetetlenül boldog volt.
Diadalittasan szállt ki az autóból, amit még meg is simogatott. Kimit ritkán látni nevetni, most mégis mosolygott, mint a tejbe tök.
Büszkén hallgatta végig a finn himnuszt, és boldogan emelte magasba a serleget. Ezután jót pezsgőztek és interjúkat adtak.
A szokásos procedúra után az aznap esti bulin Kimi Johnnyval találta szembe magát.
-
Gratulálok szupersztár! Lenyűgöző voltál.
-Köszönöm, de nélküled nem sikerült volna – vallotta őszintén Kimi.
-Nélkülem? De hát nem is csináltam semmit.
-De. Ha akkor nem szólsz bele a rádióba, akkor nem nyertem volna. Azt hittem nem jöttél el.
-Majdnem úgy volt, hogy nem érek ide, mert késett a gépem.
- 
Ó! Értem.
-Miért ne jöttem volna el? Meg akartalak nézni.
-Azt hittem, hogy nem akarsz eljönni, mert tegnap csalódást okoztam.
-Dehogy is! Nekem már az nagy élmény, hogy ott lehettem. Mindenki hibázhat, még te is. Na és? Emberi dolog.
Azzal Johnny megveregette Kimi hátát és együtt bulizták át az éjszakát. Felejthetetlen emlék lett ez az egész hétvége számukra, de még felejthetetlenebb lett a közös bulizás, amelyet másnap az egész sajtó visszhangoztatta.